High Pressing

Egy olasz Anglia trónján? - Premier League 37. forduló előzetes

2017. május 12. - kovadi

Az angol bajnokság szempontjából mindenképpen izgalmas, körömrágós hétvége áll előttünk, hiszen már a mostani, utolsó előtti PL fordulóban, az első játéknapon bebiztosíthatja a bajnoki címét a Chelsea csapata, illetve többek között kiderül az is, hogy meglesz-e a harmadik, garantált kieső a ligában. Tekintsük át a párosításokat...

premier_1.jpg

A fordulót az Everton és a Watford összecsapása nyitja meg. Egyik fél sincs kiemelkedő formában, a hazaiak előző három találkozójukon mindösszesen csak 1 pontot gyűjtöttek, míg Walter Mazzari legényei ugyanennyi mérkőzésen egyet sem. Igazi tétje, (a tévés jogokból való részesedésen kívül, amit a tabellán elfoglalt helyezéshez kötnek) a meccsnek semelyik gárda számára sincs, a kékek 7. helye még veszélyben foroghat, de a nemzetközi kupáról szőtt álmaikról már lemondhatnak biztosan, míg a Watford a kiesést biztosan elkerüli, s ha jól szerepel a hátralevő 2 hétvégén (+1 elmaradt meccs), akkor akár 10-11. pozícióig is felugorhat. (a mi tippünk: Hazai siker)

A pénteki játéknap másik párharca a West Bromwich Albion és a Chelsea randevúja. A vendégek, ha sikerül megszerezniük a három pontot, bajnoknak vallhatják magukat, s a "koronázási ceremóniát" idegenben, a The Hawthorns stadionban ejthetik meg először. A londoniak mestere, Antonio Conte így nyilatkozott ennek kapcsán:

Nagyon fontos, hogy élvezzük a pillanatot, azt a pillanatot amiért nagyon sokat és nagyon keményen dolgoztunk. Ez eddig egy jó szezon, de szeretnénk nagyszerűvé varázsolni, mégpedig úgy, hogy begyűjtjük mind a három pontot. 

A West Brom. számára is fontos lenne a győzelem, ha szeretnék megőrizni előkelő 8. helyüket a táblázaton. A Tony Pulis vezette együttes, a középmezőny sűrűsége miatt egy esetleges vereséggel akár 2-3 helyet is ronthatnak. (a mi tippünk: bajnok avatás)675317192_0.jpgSzombaton pályára lép a Manchester City és az Arsenal is. Előbbi a regnáló bajnok Leicester City-t fogadja, míg az ágyúsok a Stoke City otthonába látogatnak. Guardiola és Wenger csapata sem engedheti meg magának a botlást, ha a Bajnokok Ligája indulásra áhítozik. Erre jelenleg a manchesterieknek van több esélyük, ők akár a dobogó alsó fokára is felférhetnek, míg az Arsenal-nak reális esélye a 4. BL selejtezőt érő pozíciót erő hely elérése van. Idén a Leicester s a Stoke is masszív középcsapatnak számít, s a már fent említett Tv-s jogokon kívül maximum a játékosok saját büdzséjük, bónuszokkal való megnövelésén fáradozhatnak, igazi céljuk már nincsen. (a mi tippünk: Mindkét nagy csapat győzni tud.

A második játéknapon láthatjuk a Swansea-t a már kieső Sundeland otthonában. Paul Clement gárdája még versenyben van a bent maradást jelentő pozíciók egyikéért. Legfőbb riválisuk a Hull City vasárnap, a harmadik még veszélyeztetett Crystal Palace vendégeként játszik majd, az életéért. Clement és a Hull menedzsere, Marco Silva nagyjából egy időben érkezett a szigetországba, hogy megmentse aktuális klubját a relegációtól. Íme egy kis statisztika kettejük eddigi munkájáról: kiesesi.jpg

Jól leolvasható, hogy Angliában töltött idejük alatt többet tettek hozzá csapataik szerepléséhez, mint elődjeik. Clement annyiban tart előrébb, mint kollégája, hogy mikor átvette a Swansea-t, 2 ponttal jobban álltak, mint a Tigrisek. Mind két edző kihozza a maximumot a keretből, s a végletekig izgalmas, kiélezett párharcot hozott el számunkra. (a mi tippünk: Swansea győzelem, Hull - Crystal döntetlen.)

A Liverpool számára vasárnap kötelező a siker a West Ham ellenében, ha megakarja tartani dobogós helyezését. Az előző 5 egymás elleni összecsapásuk mindegyikéből a londoniak jöttek ki jobban. Decemberben például pontot raboltak az Anfield-ről, míg a tavalyi szezonban az FA kupából is kiütötték a Vörösöket. Az sem Jürgen Klopp fiai mellett szól, hogy idén a kisebb csapatok ellen rendre gyengén teljesítenek, igaz ha a kalapácsosok az idény eleji formájukat hozzák, nem kell aggódnia a német mesternek. Slaven Bilic együttese viszont valós tét nélkül futballozhat, a bent maradásuk az első osztályban már biztos. (a mi tippünk: liverpooli siker)tabla2.jpgA 37. forduló zárómérkőzése és egyben rangadója a Tottenham és a Manchester United ütközete lesz. Előző, egymás elleni találkozójukat a manchesteriek nyerték, s ők várhatják jobb formában a meccset, hiszen csütörtök este bejutottak az Európa Liga döntőjébe, s ez talán új lendületet adhat nekik, a multheti, Arsenal elleni vereség után. Pochettino gárdájának pedig mindennél fontosabb lenne mindhárom pont megszerzése, mivel ha Chelsea esetlegesen nem tud győzni pénteken, akkor matematikai esélyük még marad a bajnoki cím elérésére. Izgalmas, küzdelmes párharc várható tehát...(a mi tippünk: Spurs siker)mauricio-pochettino-jose-mourinho.jpg

Párosítások:

Péntek:
20:45 - Everton - Watford
21:00 - West Brom - Chelsea - Spíler TV

Szombat:
13:30 - Manchester City - Leicester - Spíler TV
16:00 - Bournemouth - Burnley
16:00 - Middlesbrough - Southampton
16:00 - Sunderland - Swansea
18:30 - Stoke - Arsenal - Spíler TV

Vasárnap:
13:00 - Crystal Palace - Hull City - Spíler TV
15:15 - West Ham - Liverpool - Spíler TV
17:30 - Tottenham - Manchester United - Spíler TV

A bejegyzés trackback címe:

https://highpressing.blog.hu/api/trackback/id/tr5312499735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása