High Pressing

Átigazolási körkép - Barcelona

2017. június 28. - High Pressing

Átigazolási körképünk mostani részében a katalán sztárcsapat kerül terítékre. A Barcelona mindig rengeteg témát szolgáltat az újságíróknak, főleg az átigazolási időszakokban, de amióta hivatalosan is Ernesto Valverde a csapat edzője, a megszokottnál is több hír jelenik meg a klubról. 2095563-43906470-2560-1440.jpgValverde a Bilbao-n, Espanyol-on kívül a Johan Cruyff által irányított Barca-ban is futballozott két évet. Ez idő alatt sokat tanult a holland mestertől, s ez a menedzselt csapatai játékán egyértelműen meg is látszik. Taktikailag magasan képzett, a labdarúgás minden elemét ismeri, s mindent tud róla. Nagyszerű érzékkel veti be a fiatal játékosokat is. A LaLiga-ban összesen eltöltött tíz éve alatt, huszonkilenc, 23 évnél fiatalabb játékos debütált a keze alatt. (Nem találtam róla infót, hogy ez rekord-e, de minden bizonnyal az).
A teljesség igénye nélkül néhány név ezek közül: Fernando Llorente (világ-és Európa bajnok), Inaki Williams (Spanyol U21-es válogatott), Kiko Casilla (jelenleg a Real Madrid kapusa).  

A kérdés az tehát, hogy vajon mire számíthatunk tőle az átigazolások tekintetében most, hogy egy ekkora klub élén állhat, illetve, hogy mekkora szerepe lesz a végleges döntésekben, kap-e akkora szabadságot, mint elődjei?!

Akkor most térjünk rá, a katalánok jelenlegi keretére. Abban a világ összes szakértője, újságírója, szurkolója egyet ért, hogy bőven ráfér az erősítés erre a gárdára. Főleg annak fényében, hogy több távozó is lehet. Elsőként érdemes megemlíteni a tavaly nyáron szerződtetett játékosokat, akik közül talán csak Samuel Umtiti alkotott maradandót. Paco Alcácer és André Gomes szerződtetése egyértelműen rossz döntés volt, főleg, hogy kettejükért 65 millió eurót fizetett a Barca, miközben olyan tehetségeket engedtünk el az évek során potom pénzért, mint Thiago Alcantara, Marc Bartra, Pedro, Sandro Ramirez.(VICC)
Denis Suárez, Jasper Cilessen és Lucas Digne pedig még nem bizonyítottak, nem kaptak elég lehetőséget Luis Enrique-től. Talán majd Valverde-vel...

A szinte biztosan távozók listája: Jeremy Mathieu (török és francai csapatok keresik), Arda Turan (a Besiktas és az Arsenal is érdeklődik), Douglas (kölcsönből tér vissza, de nem valószínű, hogy marad). 

Nézzük akkor a lehetséges érkezők névsorát:

Marco Verratti, a PSG játékosa az első a sorban. Róla hallani a legtöbbet és talán az Ő érkezése a legbiztosabb egyenlőre. A hírek szerint a nyári vakáció után nem szándékozik visszatérni Párizsba, s a felkészülést már a katalán fővárosban tervezi megkezdeni. Én személy szerint örülnék az érkezésének, az egyik legígéretesebb jelölt Iniesta pótlására. Rendkívül labdabiztos, emellett kifejezetten technikás játékos, aki kiválóan beleillene a Barca rendszerébe. Az egyetlen negatívum, az a kivásárlási ára, ami nagyjából 60-70 millió között mozog. 

Héctor Bellerín a következő. A katalán származású szárnyvédő, a Barcelona neveltje, jelenleg az Arsenal-ban futballozik. Az nem is kérdés, hogy minimum egy, de lehet, hogy két jobbhátvédre is szükség lesz, így megfelelő választás lehet az egykori La Masia növendék. Ő is jöhet!

Gerard Deulofeu az, akit még sűrűn emleget a sajtó. A fiatal támadó jelenleg az Everton játékosa, de csakúgy, mint Bellerín, Ő is Barca nevelés, sőt annak idején, Pep Guardiola alatt be is mutatkozott a felnőtt csapatban. A hírek szerint azért kellett távoznia, mert a legtöbbször a saját játékát helyezte előtérbe, a csapatjáték helyett. Azonban most úgy tudni, hogy a katalánok élnének a visszavásárlási opciójukkal, s hazavárják a jelenleg az U21-es EB-n szereplő Deulofeu-t. 

images_8.jpg

Ők hárman azok akik a legvalószínűbb, hogy érkeznek a nyáron, de mellettük számos más játékos neve is felmerült már. Ott van pl Coutinho, vagy a legújabb "őrület", a brazil Paulinho, aki jelenleg Kínában rúgja bőrt. De hírbe hozták a klubbal Lucas Lima-t (kb csak azért, mert Neymar sógora, s jó barátja) vagy Nélson Semedo-t, aki a Benfica jobbhátvédje. Biztosan lesznek még cifrábbnál-cifrább sajtóhírek a nyár végéig, de ezen információk nagy része nem jelent semmit, ritkán alapulnak valós tényeken, inkább csak a megtekintés és a lájkszám növelése a céljuk. 

...s akkor dobpergés: Íme néhány jelölt, akik szerintem "elférnének" a keretben...

A csatársorba felesleges igazolni bárkit is, (főleg ha Deulofeu hazatér), hiszen a Valencia nem fogja meghosszabbítani Munir El Haddadi (csatár/jobbszélső) kölcsönszerződését, így ő is visszatér a Barca keretéhez. 

Viszont a középpályára, ha esetleg a Verratti üzlet mégsem jönne össze, érdemes lenne megpróbálkozni Jean Michaël Seri szerződtetésével, aki a francia bajnokságban brillírozó Nice legjobbja volt, a legtöbb sikeres passzt ő jegyezte a pontvadászatban, amellett, hogy kiosztott 9 gólpasszt is.
Az U21-es EB-n villogó Dani Ceballos is jó választás lehetne, hiszen fiatal kora ellenére igen érett a játéka, s csapatának, a Real Betis-nek egyértelműen vezére. A whoscored.com is a spanyol bajnokság 16/17-es kiírásának TOP10 játékosa között emlegeti. 

Ki lehetne próbálni pár Barca B játékost is, pl: Carles Alena-t (33 meccs, 4 találat és 8 assziszt) vagy Gerard Gumbau-t. (Remélem Valverde hű marad önmagához, s bátran dobja majd be a mélyvízbe a fiatalokat.) 310ebbc300000578-0-image-a-3_1455116837270.jpg

A BarcaB legértékesebb játékosai.

 

A hátvédsorba már biztos érkező, a tavaly még csak kölcsönben szereplő Marlon Santos, kinek teljesítménye meggyőzte a vezetőséget a végleges szerződés megkötéséről. A brazil bekk a hírek szerint a felnőtt kerettel kezdi meg a felkészülést a következő idényre. Jobb szélen, Bellerín mögé Nili Perdomo-t, vagy Sergi Palencia-t, a két utánpótlás játékost is eltudnám képzelni, de ne feledjük, Sergi Roberto képes azon a poszton játszani. 

Így áll tehát jelenleg az FC Barcelona, kíváncsian várhatjuk a következő hetek fejleményeit, biztosan nem lesz hiány a meglepetésekből. 

A bejegyzés trackback címe:

https://highpressing.blog.hu/api/trackback/id/tr8712623975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása