High Pressing

Vélemény: Milyen játékos Harry Kane?

2017. március 06. - Hadampapi

A tegnapi Tottenham – Everton meccsen megint ihletett formában volt az angol válogatott támad17039178_10154453616423505_5263065396157581182_o.jpgója, Harry Kane.

Remek játékkal és 2 góllal segítette a csapatát. Ebben a szezonban 19 gólnál és 4 gólpassznál tart, ami jól mutatja milyen formában is van. Összesen pedig már 24 gólnál jár a 16-17-es kiírásokban. Az előtte lévő két szezonban is sikerült a 25 gólós határt átlépnie, tehát nem nevezhetjük pillanatnyi jó formának a teljesítményét. Viszont több szempontból sem egyértelmű az, hogy valójában milyen játékos is Kane.

A nyári Európa bajnokságon az angol válogatott négy mérkőzésének mindegyikén játszott, több-kevesebb sikerrel. Minden egyes találkozón látni lehetett rajta, hogy nem találja teljesen a helyét. Voltak ugyan próbálkozásai és jó megmozdulásai, de gólt nem tudott szerezni. Teljesen érthetetlen módon a pontrúgások többségét neki kellett elvégeznie, amit befejező csatárként pocsékul oldott meg. Nyilvánvalóan ebben nem csak ő volt a hibás, hanem az edző is. Teljességgel kijelenthető, hogy az EB totális kudarc volt az angol válogatott és Harry Kane számára is. A Tottenham labdarúgójának viszont jött a következő lehetőség, hogy a nemzetközi labdarúgás legerősebb ligájában is megmutassa magát. A BL csoportkör tökéletes kihívásnak tűnt számára, amivel szintén nem tudott élni. Összesen két gólt szerezett hat csoportmeccsen és a Spurs nem érte el a továbbjutást érő két hely valamelyikét, így maradt az Európa-Liga.

Joggal gondolhattuk, hogy a legutóbbi Premier League kiírás harmadik helyezett csapata az első kiesési szakaszt gond nélkül lehozza, de nem így történt. Nem várt módon kiestek és Harry Kane ugyancsak megmutatta, hogy komoly nemzetközi tétmeccseken nem megy neki, még egy erősnek korántsem mondható Gent ellen sem. Rengeteg kihagyott helyzete volt és szemmel láthatóan frusztrált volt a meccs egészében. Néha olyan játékos benyomását keltette, mint akit egyértelműen zavar a labda jelenléte. Két lehetőség áll fent vele kapcsolatban. Az egyik, hogy Harry Kane különleges csatár és hazája bajnokságában, a londoni csapatnál megállja a helyét, de ennél többet ne akarjunk tőle. Másik lehetőség viszont, hogy saját csapata miatt nem tud továbbfejlődni, a féket saját csapata jelenti számára. Minden bizonnyal szüksége van további tapasztalatokra, hogy a rendre fontos mérkőzéseken is ugyanúgy játsszon, mint egy Fulham Fc elleni kupamérkőzésen.

Egy esetleges angliai átigazolás talán tudna rajta lendíteni, vagy éppen maradna tehetséges góllövő aki bajnokságonként lő 20-25 gólt.

A bejegyzés trackback címe:

https://highpressing.blog.hu/api/trackback/id/tr5012317803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása