High Pressing

Átigazolási körkép 8. rész - Aubameyang

2017. április 20. - kovadi

Pierre-Emerick Aubameyang, a Borussia Dortmund futballistája állandó rovatunk következő vendége. 

1484393394_962981_1484393464_noticia_normal.jpg

Aubameyang 2013 nyarán érkezett a német klubhoz, azóta 182 mérkőzésen 113 gólt jegyzett, s emellett kiosztott 33 gólpasszt. A tavalyi esztendőben például 39 találatig jutott, 49 tétmeccsen. Nem csoda tehát, hogy az európai topcsapatok sorban állnak érte, s az egyik legkeresettebb támadó a világon. 

A gaboni csatár neve évről évre felmerül az átigazolási piacon, s idén nyáron valószínűleg távozik is, hiszen trófeákat szeretne nyerni, s legfőbb célja a Bajnokok Ligája megnyerése, amire ebben a szezonban, a Dortmund, Monaco-tól elszenvedett kettős veresége után,már nincs esélye. Ráadásul nagyobbnál nagyobb gárdák szeretnék megszerezni a játékjogát...és, hogy melyek ezek ? 

Az első, melyet ki kell emelnünk a Real Madrid. A királyiak pár esztendeje már figyelik játékát, és Florentino Pérez úgy érzi megfelelő pótlása lehet Karim Benzemának, sőt, talán Ronaldo góljait is tudja majd pótolni, ha portugál klasszis úgy dönt, elhagyja a spanyol fővárost. A német bajnokság góllövő listáját vezető Aubameyang így nyilatkozott a lehetséges madridi transzferről:

Hogy mi volt a gyermekkori álmom? Egyértelmű, az hogy a Real Madridban játszhassak egyszer.

2014-ben nagyapám halála előtt, megígértem neki, hogy egyszer Madridban fogok játszani. Természetesen ez nem egyszerű feladat, de még mindig nem tettem le róla.

Tudjuk tehát, a remek formában lévő játékosnak mi a célja, a kérdés csak az, hogy ez vajon egyezik-e a Real céljaival?!

Néhány, az angol bajnokságban szereplő csapat is szívesen látná a Bundesliga-ban már 26 gólos támadót. A Manchester City mellett Manchester United és az Arsenal is szeretné leigazolni. E három csapat közül a két manchesteri gárdának vannak a legjobb esélyei, a kékektől valószínűleg távozó Sergio Agüéro-t pótolni kell, s Pep Guardiola úgy gondolja, Aubameyang megfelelő lehet erre. Míg José Mourinho hosszútávú megoldást keres a Vörös Ördögök csatárgondjaira, hiszen Zlatan Ibrahimovic már 35 éves, és Marcus Rashfordon kivűl senki sem teljesít megbízhatóan,(Martial, Rooney) de Ő még túl fiatal ahhoz, hogy a hátán cipelje a csapatot, így tehát szükségük van valakire a támadószekcióba. Romelu Lukaku vagy Harry Kane neve merül még fel a portugál mester által irányított együttesnél, érdekesnek ígérkezik tehát a 2017-es nyári átigazolási időszak, a szigetországi fronton is. 

A fentieken kívűl még a dortmundi labdarúgó egykori klubja, az AC Milan is érdeklődést mutat a játékos iránt. A hajdanán Európa egyik legjobbjának számító olasz egyesületnél, a múlthéten lezajlott a régóta esedékes tulajdonos váltás. Yonghong Li vezetésével egy kínai befektetőcsoport megvásárolta a Milan tulajdonrészének 99,9 százalékát, s a hírek szerint 130-140 milló euró állhat Vincenzo Montella (ha Ő marad a kispadon) rendelkezésére, hogy megerősítse a keretet. Egyértelműen kijelentették, hogy szeretnék visszaszerezni az egykoron piros-fekete színekben futballozó Aubameyangot. (A milánóiak egyébként a Villareal védőjét, Mateo Musacchio-t, valamint a világ- és kétszeres Európa-bajnok spanyol középpályást, Cesc Fabregas-t is szerződtetni akarják.)
pierre-emerick-aubameyang-ac-milan-1458886632-800.jpg

Kíváncsian várjuk tehát, mi lesz a sorsa a modern labdarúgás egyik legtehetségesebb támadójának.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://highpressing.blog.hu/api/trackback/id/tr6712440227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása