2006. november 15.-én, Josep Guardiola i Sala, avagy Pep Guardiola bejelentette, hogy visszavonul a profi labdarúgástól, mint játékos, hogy később, vezetőedzőként térhessen vissza a pályára.
"Nyugdíjazásának" napján így nyilatkozott a katalán, RAC 1 rádiócsatorna hullámain:
Játékosként felégettem magam mögött a hidakat. De előbb vagy utóbb biztosan edző leszek. Bármilyen szinten örömmel vállalok majd munkát, a klubnak csak annyi a dolga, hogy szélesre tárja előttem az ajtaját, és adjon egy lehetőséget. Szívesen dolgoznék az utánpótlásban, vagy akár gyerekekkel is, nem vagyok olyan önhitt, hogy azt gondoljam, készen állok a legfelső szintre.
Guardiolának tehát nem állt szándékában rögtön szerepet vállalni egy klubnál, (pedig az edzői tanfolyamot, 2006. júliusában már sikeresen teljesítette) úgy érezte, rengeteg dolgot kell még ehhez elsajátítania. Minél többet akart tudni az általa szeretett játékról. Azonban már jóval a fenti nyilatkozat előtt megkezdődött edzővé válásának folyamata.
Egykori mestere Juan Manuel Lillo, akivel a mexikói Dorados Sinaloa csapatánál dolgozott együtt, és akivel Pep azóta is baráti viszonyt ápol, egy alkalommal, mikor jó barátjáról kérdezték, így válaszolt:
“Tudtam, hogy nagyszerű edző válik majd belőle. Ő más volt, mint a többiek, Ő már játékosként arra várt, hogy edző lehessen, míg mások általában csak a visszavonulásuk után döntenek így.
Köztudott Guardioláról, hogy remek társaság és gyakorlatilag bármiről lehet vele beszélgetni, de egy szenvedélye van, amiről a végtelenségig tud áradozni, a labdarúgás. Saját bevallása szerint, néha aggódik, hogy ismerősei agyára megy a folyamatos focimániával, hogy mindig csak a futball a téma, de Lillo-val sosem volt ilyen problémája. Hamar megtalálták a közös hangot, s gyakran hajnalig tartó eszmecserék kísérték barátságuk ezen időszakát. Még akkor is, ha másnap reggel edzésük volt. Hosszú órákon keresztül képesek voltak tréningmódszerről, technikai képzésről, sportgazdaságtanról, taktikáról elmélkedni. Ebben az időszakban többször előfordult az is, hogy amikor a katalán játékos kimaradt a keretből, mentora ahelyett, hogy a lelátóra ültette volna, a kispadon szánt Neki helyet, amolyan másodedzőként. Habár ekkoriban még hivatalosan nem rendelkezett tréneri licensszel, ezt nevezhetjük első edzői állomásának.
A Manchester City jelenlegi menedzsere szerint a Lillo-val eltöltött pár hónap alatt tanult dolgok, elengedhetetlen alkotóelemei voltak későbbi sikereinek.
Miután befejezte játékos-pályafutását s kipihente magát, Argentínába utazott, hogy általa nagyra tartott mesterektől okuljon és elmélyítse tudását. (ami ekkoriban sem volt elenyésző, gondoljunk csak bele, hogy eddig a pontig kiktől tanulhatott: Cruyff, Robson, van Gaal vagy Capello, akik mind-mind kiváló szakemberek.) Dél-Amerikában Pep találkozott Ricardo La Volpéval, a korábbi vb-győztes hálóőrrel, a mexikói válogatott egykori szövetségi kapitányával, Marcelo Bielsával, aki az argentin és a chilei nemzeti csapatot is irányította, valamint César Luis Menottival, aki pedig 1978.-ban VB címet nyert Argentínával.
Menotti később így nyilatkozott a Guardiolával való találkozásról:
Pep nem azért jött ide, hogy tőlünk tanulja meg, hogy mennek a dolgok a futballban. Tudta Ő azt már pontosan.
Ez idő alatt Marcelo Bielsa volt az aki a legnagyobb hatást tette a fiatal, hatalmas tudásszomjjal Latin-Amerikába érkező Guardiolára. Bielsa, azaz "el loco" (az őrült), a labdarúgás egyik legnagyobb alakja, aki tevékenységével végleg megváltoztatta, a futball történelmét. Olyan nagyszabású kreációk kötődnek a nevéhez, mint a 3-3-1-3-as felállás, vagy a 'high pressing' modernizálása. (Becenevét egyébként heves vérmérséklete és az oldalvonalnál tanúsított magatartása miatt kapta.)
Találkozásukra Roarioban, Marcelo villájában került sor. Az eszmecsere tizenegy órán át tartott, ahol a foci minden elemét megvitatták, átbeszélték. Elemeztek, filozofáltak, vitáztak, egyetértettek. A meglehetősen intenzív, közel félnapos tanácskozás után, egy múlhatatlan, kölcsönös tisztelet alakult ki közöttük. Olyannyira, hogy nemrég egy interjúban, Pep a világ legjobb edzőjének nevezte a következő évtől majd a francia Lille együttesét irányító mester.
A diskurzus végén az argentin egy utolsó kérdést intézett kollégájához:
Miért akar valaki, aki annyi mindent tud a nemzetközi futball árnyoldalairól és a közeg becstelenségéről, mint Te, visszatérni a legmagasabb szintre, hogy edző lehessen? Ennyire szereted a vér ízét?
Élni sem tudok nélküle! - hangzott a válasz
Spanyolországba hazatérve, Guardiola úgy érezte felkészült első szerepvállalására, készen állt a kihívásokra, izgatottan várta a következő időszakot, s azt, hogy az évek során felhalmozott elméleti tudását a gyakorlatban is kipróbálja.
A Nástic de Tarragona, egy kisebb katalán csapat volt az első állomása, amely akkoriban a másodosztályban játszott. Felvette velük a kapcsolatot és a tárgyalások előrehaladtával úgy tűnt, megkapja a hőn áhított lehetőséget. Egykori csapattársa, a Barcelona mostani menedzsere, Luis Enrique mellett dolgozott volna, mint pályaedző. Azonban az együttes vezetői úgy ítélték meg, hogy mindketten tapasztalatlanok a rájuk váró feladatok megoldásához, és végül nem kaptak esélyt, hogy megmutassák magukat.
Az FC Barcelona elöljárói azonban máshogy gondolták.
Innen folytatjuk...
Pep Guardiolával foglalkozó cikksorozatunk előző részei:
1.rész: kattints
2.rész: kattints
4.rész: kattints
